Ezúton szeretnénk tájékoztatni Kedves Ügyfeleinket cégünk szerződési feltételeiről, világosan, érthetően, apró betűs részletek nélkül.

Szerződési feltételeink megalkotásakor nemcsak a jogszabályokat tartjuk szem előtt, hanem kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy mi számít tisztességesnek Ügyfeleink és Munkatársaink szempontjából is. Ennek eredményeként feltételeink védik mindkét fél jogait, így biztos lehet benne, hogy:

A felmerülő díjak a következők lehetnek

– Kiszállási díj: Kétfős csapat esetén 15.000 forint, háromfős csapat esetén 17.000 forint.

– Amennyiben nem elégedik meg az alap garanciánkkal, amit alább olvashat, akkor egységesen 50.000 forint kiállási díjat kérünk, cserébe jelentős garanciát nyújtunk.

– Speciális teherbírású vagy rakterű teherautó esetén a km díj magasabb lehet, az adott szállítási pontok ismeretében, de ilyen esetekben mindig írásos ajánlatot adunk, ami nem változik.

Nehéz tárgyak szállításánál előre meghatározott felár (például zongora, pianínó, stb.). Ide tartoznak a speciális kezelést igénylő két ajtós amerikai hűtők és a 300 liter feletti akváriumok is!

– Parkolási és behajtási díjak.

Csomagolás során a csomagolóanyagok díja

Az előzetes kiszállítás és visszaszállítás díja 4.800 forint, ha kedden történik, egyéb napokon 6.500 forint/alkalom. A dobozokat két héttel a költözés előtt ki tudjuk szállítani, majd a költözést követő egy hónapon belül vissza kell adni!

Zsugorfólia

6.000 forint/tekercs, javasolt világos színű, bútorok koszolódásának megakadályozására.

Ragasztószalag

500 forint/tekercs.

Buborékos fólia

250 forint/méter, mechanikai védelmet nyújt festményeknek, kényes csillároknak, antik bútoroknak.

Megrendelési folyamat

Minden esetben érdemes írásban megküldeni a megrendelést, amit rövid időn belül visszaigazolunk. Megrendelőink az alábbi linken tudják kitölteni: https://www.koltozteteshungary.hu/arajanlat/

A beérkezett megrendeléseket 24 órán belül visszaigazoljuk, ha nem kap visszaigazolást, kérjük, ne tekintse érvényesnek a megrendelést, hanem érdeklődjön Ügyfélszolgálatunknál a késlekedés okáról.

Írásos megrendelés és visszaigazolás nélkül utólagos panaszokat nem tudunk befogadni. Tisztességesnek tartjuk ezt, mivel ügyfeleinket arra ösztönözzük, hogy kérjenek visszaigazolást, ami segít a problémák tisztázásában és megvédi az igazságtalan panaszokkal szemben.

Konkrét példa

Gyakran hívnak minket olyan ügyfelek, akik telefonon adták le megrendelésüket egy másik cégnél, és miután nem érkeznek meg a költöztetők, keresnek minket is. Gyakran kiderül, hogy nem is minket választottak.

Ha írásos megrendelést adott le, és például csúszás történik, számos védelmet nyújtunk (részletezve alább).

Bár a szakma rugalmasságot követel, gyakran napon belül kell megoldanunk a költöztetést, így ilyenkor telefonos megrendelést fogadunk, de utólagos panaszokat nem tudunk kezelni.

Nemzetközi költöztetés külön szabályai

Nemzetközi költöztetés összetettebb feladat, mint belföldi teljesítés.

Uniós országok között a teljesítési határidő mindig három munkanap, ami azt jelenti, hogy a felpakolást követően három munkanapon belül végezzük el a szállítást.

Tehát nemzetközi költöztetés esetén ritkán érkezik meg a szállítmány a felrakás napján a célcímre, ami miatt előre kell tervezni. Ennek oka lehet a nagy távolság, határproblémák vagy műszaki problémák.

Unión kívüli költöztetés esetén becsült érkezési időt tudunk adni, például Budapest – USA várható érkezés a feladás után egy hónapon belül.

Fontos, hogy a szállítmány súlyát az Ügyfélnek kell meghatároznia. Alap ajánlataink 1.8 tonna raksúlyt tartalmaznak, ha nagyobb súlyú a szállítmány, egyedi ajánlatot tudunk adni a pontos súly alapján.

A súlymérés elengedhetetlen, mivel a határokon gyakori ellenőrzés és bírságok vannak, amiket a szállítmányozó cég az Ügyfélre terhel. Mázsamérleg kölcsönzésére van lehetőség a súly meghatározásához.

A szállítmányozó nem tudja egyenként ellenőrizni a csomagok tartalmát, így azok tartalmáért a Feladó felel. A tartalom nem lehet gyúlékony, robbanószer, alkohol, kábítószer, jövedéki adózás alá eső anyagok, áruk, fegyverek vagy egyéb illegális dolgok.

Az első lépés a nemzetközi költöztetésnél az írásos ajánlat, amit alá kell írni. Ez az ajánlat tartalmazza a költöztetési díjat és a pontos teljesítési határidőt.

Kérjük, ne habozzon bárminemű kérdések vagy észrevételek esetén kapcsolatba lépni Ügyfélszolgálatunkkal!

Köszönjük, hogy minket választott!